Ünnepeljen velünk! – Nyílt nap március 15-én

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2026/03/15

 

 

Ingyenes programokkal várjuk önöket egész napos ünnepi eseménysorozatunkon
a nemzeti könyvtárban 2026. március 15-én 10 és 17 óra között.

Fb-esemény

 

Gutenberg nyomában, avagy hogyan lesz szenzáció egy könyvkötésből? című előadásunkon egy nemrégiben felfedezett, 560 éves ritka töredéket mutat be a Régi Nyomtatványok Tára vezetője, művelődéstörténész kollégánk a Nemzeti dalról tart vetített képes előadást, előadóművész kollégánk tolmácsolásában pedig képekkel kísért, rendhagyó magyarórát láthatnak Petőfi és Arany levelezéséről.

Épületsétáinkon egyedülálló gyűjteményünkről és a palota épületéről tudhatnak meg számos érdekességet, raktársétáinkon pedig március tizenötödikéhez és Jókaihoz kapcsolódó dokumentumokat is megtekinthetnek. Vershaza című kiállításunkon a kurátorok vezetésével ismerhetik meg a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal kéziratait és a versek történetét, szabadulószobánkban pedig egy Jókai-kéziratot kereshetnek meg.

Kincsekre lelhetnek könyvturkálónkban, kézművesasztalunknál kokárdalegyezőt készíthetnek, valamint óriás kirakók is várják önöket a GondosDesign jóvoltából.

 

Könyves- és ajándékboltunkban tavaszi akciókkal
várjuk a vásárlókat!

 

A nyílt nap alkalmából ingyenesen látogatható a már csak néhány napig nyitva tartó időszaki kiállításunk, amelyen Féner Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész munkáit tekinthetik meg – köztük Vásáry Tamásról, Gregor Józsefről, Jancsó Miklósról vagy Kákosy Lászlóról készült érzékeny portréit is.

 

Angol nyelvű épületsétáink mellett, most először
német, spanyol és olasz nyelvű vezetésre is várjuk a turistákat!

 

Felhívjuk figyelmüket, hogy programjaink egy része regisztrációhoz kötött, amit az egyes programpontoknál tehetnek meg.

 

PROGRAMOK
2025. március 15., vasárnap
10.00–17.00

 

560 ÉVES RITKASÁG – GUTENBERG NYOMÁBAN, AVAGY HOGYAN LESZ SZENZÁCIÓ EGY KÖNYVKÖTÉSBŐL?
Varga Bernadett irodalomtörténész (OSZK)

Az érdeklődők egy nemrégiben felfedezett 560 éves ritkaságot tekinthetnek meg, amely a könyvnyomtatás hajnalának tanúja. Az évszázados könyvek pergamenkötései néha nagyobb kincset rejtenek, mint az általuk védett értékes kötetek. Rég elveszettnek hitt, különleges kódexek vagy nyomtatványok lapjait fedezheti fel, aki értő szemmel néz rájuk. Így derült ki nemrégiben egy XVI. századi nyomtatvány kötéséről, hogy az nem más, mint az egyik legősibb ősnyomtatvány, a 36 soros Biblia igen ritka töredéke. Miért számít olyan nagy eseménynek a töredék előkerülése? Mi köze mindennek Gutenberghez? Miért kalandos a kiadvány létrejötte? Ezekre a kérdésekre (is) választ kaphat, aki bejelentkezik az előadásra, ahol a közönség ráadásul eredetiben is megtekintheti ezt a kuriózumot.

Gyülekezőpont: VI. szint, a Régi Nyomtatványok Tára bejáratánál
Időtartam: 30 perc
Maximális létszám: 15 fő előadásonként – regisztráció szükséges

Időpont: a regisztrációhoz, kérjük, kattintson az időpontra!

 

„ISTENI SANDRIM!” – „TE, ARANYOK ARANYA!” – VETÍTETT KÉPES ELŐADÁS PETŐFI ÉS ARANY LEVELEZÉSÉRŐL
Sudár Annamária előadóművész (OSZK)

A kéziratokat és képeket is bemutató vetített képes előadásban a magyar művelődéstörténet legismertebb barátsága a két költő egymásnak írt szellemes, lendületes, olykor csipkelődő levélrészletein és verseken keresztül bomlik ki. Megtudhatjuk, hogyan játszott szerepet a Toldi-kézirat a megismerkedésükben, felvillannak első találkozásuk tíz napjának képei, s miközben az idős Toldi Miklós alakja is megformálódik, betekinthetünk abba is, hogyan reagált Petőfi Arany művészi kételyeire. Az események hátterében felsejlik a forradalom és szabadságharc időszaka is, s közben elhangzik a levelezésben szereplő néhány vers, illetve versrészlet is – köztük Petőfi Arany Jánoshoz és Arany Lacinak című költeménye, valamint a Toldi estéje részlete.

Gyülekezőpont: V. szint, az 516-os teremben
Időtartam: 60 perc
Maximális létszám: 40 fő – regisztráció szükséges

Időpont: a regisztrációhoz, kérjük, kattintson az időpontra!

 

A NEMZETI DAL ÉS TÖRTÉNETEI – VETÍTETT KÉPES ELŐADÁS
Dede Franciska művelődéstörténész (OSZK)

1848. március 15-e és a Nemzeti dal elválaszthatatlanul összeforrott a nemzeti emlékezetben. De vajon mikor született Petőfi költeménye? Hol szavalta el maga a költő a forradalom napján? Mikor lehetett megemlékezni március idusáról, és mikor tiltották az ünneplést ez elmúlt több mint másfél évszázadban? Mikor jelent meg a vers a XIX. században, és mikor nem kerül(hetet)t be a kötetekbe? Milyen nyelvű fordításai léteznek, és ki mindenki zenésítette meg? Kiknek a művére hatott később az irodalomban? Ezekre a kérdésekre is választ keres az előadás.

Gyülekezőpont: V. szint, az 516-os teremben
Időtartam: 60 perc
Maximális létszám: 40 fő – regisztráció szükséges

Időpont: a regisztrációhoz, kérjük, kattintson az időpontra!

 

VERSHAZA KIÁLLÍTÁS KURÁTORI TÁRLATVEZETÉSSEL
Himnusz, Szózat, Nemzeti dal – emblematikussá lett verseink

A kiállítás bemutatja a három mű nemzeti könyvtárban őrzött kéziratait (nemesmásolatként), a művek befogadásának történetét, továbbá a megzenésítéseket és a különböző fordításokat.

Gyülekezőpont: V. szint, a Vershaza kiállítás bejáratánál
Időtartam: 60 perc
Maximális létszám: 20 fő csoportonként – regisztráció szükséges

Időpont: a regisztrációhoz, kérjük, kattintson az időpontra!

 

RAKTÁRSÉTA ÉS PERIODIKABEMUTATÓ

Látogatóink a séta részeként a nemzeti könyvtár toronyraktáraiban barangolhatnak, majd megismerkedhetnek a Periodikafeldolgozó Osztály munkájával, s közben megnézhetik néhány féltve őrzött kincsünket is. Bemutatjuk a szabadságharc idején megjelent újságokat, ezek segítségével betekintést nyerhetnek a korszak hangulatába. Többek közt Kossuth Hirlapját, Táncsics Munkások Ujsága című lapját, a radikális fiatalok Marczius Tizenötödike című kiadványát láthatják. Megidézzük Petőfi és Arany verseit. Jókai lapalapító tevékenységét és szerkesztői munkásságát olyan jelentős hírlapokon keresztül ismerhetik meg, mint az Életképek, a Vasárnapi Ujság, Az Üstökös és A Hon, s ezeken keresztül betekinthetnek az író színes életébe is.

Gyülekezőpont: V. szint, indulás a főlépcsőtől
Időtartam: 60 perc
Maximális létszám: 20 fő csoportonként – regisztráció szükséges

Időpont: a regisztrációhoz, kérjük, kattintson az időpontra!

 

ÉPÜLETSÉTÁK

 

KÖNYVTÁRI ÉPÜLETSÉTA – BARANGOLÁS A BUDAVÁRI PALOTA F ÉPÜLETÉBEN

Az épület bejárása során a látogatók megismerkedhetnek a palota és a könyvtár történetével, működésével, tájékoztatást kaphatnak a könyvtár gyűjteményeiről, feladatairól, és megtekinthetik az egyes épületszinteket, megismerve az olvasói tereket is.

Gyülekezőpont: V. szint, indulás a főlépcsőtől
Időtartam: 90 perc
Maximális létszám: 25 fő csoportonként – regisztráció szükséges

Időpont: a regisztrációhoz, kérjük, kattintson az időpontra!

 

Könyvtári épületséta angol nyelvű vezetéssel 
LIBRARY BUILDING TOUR
WANDERING AROUND THE BUDA CASTLE PALACE BUILDING F

During visiting NSZL, our guests are provided with information about the history and collections of Hungary’s national library. At the same time, visitors have the opportunity to visit and have a look at the various floors and Reading Rooms of National Széchényi Library. 

Location: 5th floor, starting from the main staircase
Duration: 40 minutes

Time:

  • 11.00
  • 13.00
  • 15.00

 

Könyvtári épületséta német nyelvű vezetéssel
GEBÄUDEFÜHRUNG DURCH DIE NATIONALBIBLIOTHEK SZÉCHÉNYI IN DEUTSCHER SPRACHE

Während ihres Besuchs in der Nationalbibliothek Széchényi erhalten unsere Gäste Informationen über die Geschichte und die Sammlungen der ungarischen Nationalbibliothek. Gleichzeitig haben sie die Möglichkeit, die verschiedenen Ebenen und Lesesäle der Bibliothek zu besichtigen und einen Einblick in diese zu gewinnen.

Treffpunkt: Fünfte Ebene, Beginn an der Haupttreppe
Dauer: 40 Minuten  

Uhrzeit:  

  • 11.30    
  • 14.15 

 

Könyvtári épületséta olasz nyelvű vezetéssel 
VISITA GUIDATA IN LINGUA ITALIANA NELLA BIBLIOTECA NAZIONALE SZÉCHÉNYI

Durante la visita dell'edificio, il gruppo può conoscere la storia e il funzionamento del palazzo e della biblioteca, ricevere informazioni sulle collezioni e sui compiti della biblioteca, e visitare i diversi piani dell'edificio, conoscendo anche le aree di lettura.

Punto d’incontro: quinto (5°) piano, al livello dell'ingresso principale, partendo dalla scala principale
Durata: 40 minuti

Disponibile a:

  • 13.30 
  • 15.30

 

Könyvtári épületséta spanyol nyelvű vezetéssel 
VISITA GUIADA EN EL EDIFICIO DE LA BIBLIOTECA NATIONAL SZÉCHÉNYI

Durante la visita al edificio, los visitantes reciben información sobre la historia y las colecciones de la biblioteca nacional de Hungría. Al mismo tiempo tienen la oportunidad de recorrer las distintas plantas del edificio, incluyendo las salas de lectura.

Punto de encuentro: 5ª planta, inicio desde la escalera principal 
Duración: 40 minutos  

Horario:  

  • 13.00   
  • 16.00 

 

„ÍROM VERS, AHOGY JÖN” – IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS FÉNER TAMÁS FOTÓIBÓL

Tekintsék meg a már csak néhány napig látható tárlatot március 15-én! „Írom vers, ahogy jön” – Szerkezeti játékok, konstrukciók. Konstrukciós játékok, szerkezetek címmel Féner Tamás fotóművész legutóbbi, 2015-től 2025-ig terjedő alkotói időszakából láthatnak kiállítást VII. szintünkön.
Bővebben itt olvashatnak a kiállításról!

Helyszín: VII. szint, Kápolnatér
Időpont: folyamatos (10.00–17.00)

 

AZ IDŐUTAZÓ KÉZIRAT – SZABADULÓSZOBA

A lapzárta vészesen közeleg, és Jókai Mór A jövő század regénye kéziratából néhány oldal valamilyen furcsa módon átkerült a jövőbe, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába. De hát még meg sem jelent! Segíts helyreállítani az időcsavart, megkeresni Jókainak a kéziratot, hogy le tudja adni, és A Hon olvasói megtudhassák, hogyan alakul Tatrangi Dávid történetének folytatása.

A játékra 45 perc áll rendelkezésre, és 12 éves kortól ajánljuk.
Gyülekezőpont: VII. szint, 721–722-es szoba
Időtartam: 45 perc
Maximális létszám: 6 fő – regisztráció szükséges

Időpont: a regisztrációhoz, kérjük, kattintson az időpontra!

 

KREATÍV JÁTÉK – KIRAKÓZZ VELÜNK!

Óriás kirakókkal játszhatunk Gondos Gábor és a Gondosdesign jóvoltából. A kisebb és nagyobb, akár 180 centiméter átmérőjű, esztétikus – corvinaminta ihlette, arab ornamentikát idéző vagy fraktálszerű – közösségi játékok többféleképpen megoldhatók, így a résztvevők saját kompozíciókat is készíthetnek.

Helyszín: VI. emelet, Díszterem
Időpont: folyamatos (10.00–17.00)

 

KOKÁRDAKÉSZÍTÉS KICSIT MÁSKÉPP

Készítsenek velünk kokárdalegyezőt! Kollégáink várják a gyermekeket és családokat kézművesasztalunkánál.

Helyszín: VI. emelet, a Corvina-kárpit előtt
Időpont: folyamatos (10.00–17.00)

 

VEGYE-VIGYE! KÖNYVTURKÁLÓ

Mindenkit szeretettel várunk, aki szívesen böngész régebbi kiadványok s nemcsak könyvek között. Kincsekre lelhet 300 forintos áron – amíg a készlet tart.

Helyszín: VI. emelet, Alapítók tere
Időpont: folyamatos (10.00–17.00)

 

 

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvényeken kép- és videófelvételek készülnek.
A rendezvényen való részvétellel Ön tudomásul veszi, hogy az Országos Széchényi Könyvtár a felvételeket felhasználja honlapján, közösségimédia-felületein, valamint a sajtóban.
Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja el.