Áprilisban is Olvasó családok

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2024/05/15

 

„Közvetlen hangnem, családias hangulat, gyönyörű szép versek és dallamok két csodálatos zenésztől és embertől” – így jellemezte az egyik szervező a Verséneklőket, akik áprilisban a négy vármegye öt településén jártak. Török Mátéval, a Misztrál együttes egyik alapítójával együtt helyszínenként más-más művész, így Huzella Péter, Tolcsvay László, Gryllus Vilmos és Heinzinger Mika zenélt, énekelt és mesélt a közönségnek, amelynek összetétele a lehető legváltozatosabb volt: a kis óvodásoktól a nagyszülőkig minden korosztály képviseltette magát.

A „Rejtőző Petőfi”-t Lipthay Endre, az OSZK munkatársa három vármegyébe „vitte el”. „Az előadás szenzációs volt, … érdekes, humoros és teljes körű. Rengeteg olyan információt hallhattunk, láthattunk, amivel máshol még nem találkoztunk” – fogalmazta meg az egyik közművelődési munkatárs.

 

Régi krónikáink varázslatos világába öt vármegye öt településén merülhettek el az érdeklődők Farkas Gábor Farkas kollégánk segítségével ebben a hónapban. „Az olvasás népszerűsítésére egy tökéletes program hiteles előadóval. Újdonság a település életében, és nagyon színvonalas előadást hallhattunk az OSZK könyvtárosának előadásában. Minőségi kommunikáció és kedvesség.” „Élnénk a lehetőséggel ismét, mert nagyon érdekesnek találtuk az előadást.”

Áprilisban megkezdődött a Nyomozás Mátyás király könyvei után is. Dr. Zsupán Edina, a nemzeti könyvtár vezető kutatója előadása során facsimiléket, corvina-másolatokat is megtekinthetett a közönség. A résztvevők az orvoslásról szóló Cod. Lat. 459, az Itáliában őrzött Tractatus de herbis/Értekezés a növényekről című corvina ábrázolásai alapján nagy örömmel azonosították a ma is ismert növényeket és fedezték fel a magyar nyelvű bejegyzéseket.

 

A programsorozatot, így a nyomozást is folytatjuk májusban és júniusban is.