2025. május 19-én Koszovó magyarországi nagykövete, Delfin Pllana tett hivatalos látogatást a nemzeti könyvtárban, ahol a kulturális együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak.
A megbeszélésen részt vett Gerencsér Judit, az MNMKK OSZK általános főigazgató-helyettese, valamint Lewalt-Jezierski Zoltán főigazgatói kabinetvezető. A találkozó első részében Gerencsér Judit részletes előadásban mutatta be a nemzeti könyvtár több mint kétszáz éves történetét, alapításának körülményeit, valamint a könyvtár küldetését a magyar kulturális örökség megőrzésében és gyarapításában.
A találkozó során a felek többek között áttekintették a nemzeti könyvtárak közötti kapcsolatépítés lehetőségeit, és előzetes egyeztetést folytattak egy kétoldalú együttműködési megállapodás előkészítéséről. A cél az MNMKK OSZK és a Koszovói Nemzeti Könyvtár közötti szakmai és kulturális partnerség elmélyítése. A dokumentum aláírása révén a két intézmény hosszú távon is megerősítheti kulturális és tudományos kapcsolatait, megkönnyítve az információcserét, közös programok szervezését, valamint kiállítások és tudományos projektek lebonyolítását.
A megbeszélés fontos témája volt egy lehetséges könyvkiállítás megszervezése, amelyet a koszovói nagykövetség közreműködésével mutathatna be a nemzeti könyvtár. A felek egyetértettek abban, hogy a kulturális diplomácia kiemelt eszköze lehet az ilyen típusú esemény, amely nemcsak a két ország kulturális örökségének bemutatását segítheti elő, hanem hozzájárulhat a szélesebb közönség közti párbeszédhez is. A kiállítással kapcsolatos részletek egyeztetése a következő időszakban folytatódik.
A látogatás barátságos, konstruktív légkörben zajlott, és mindkét fél kifejezte elkötelezettségét a kulturális kapcsolatok elmélyítése iránt. Delfin Pllana nagykövet köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért, és reményét fejezte ki, hogy a most megkezdett párbeszéd a jövőben mihamarabb közös projektekben ölthet testet.