La Fontaine összes meséi

Jean de La Fontaine a Napkirály, Racine, Molière, Boileau századának, a fényes 17. századnak (élet)művésze. Az irodalomtörténet, igen nagyvonalúan, valahol Montaigne és Voltaire között helyezi el, Racine mellett őt tekintik e század legtisztább költőjének. Gazdag életművéből – hiszen írt színdarabokat, elégiákat, verses novellákat és elbeszéléseket – meséit tarthatjuk, méltán, fő művének. Állatmeséinek anyagát, tartalmát, korának alkotói szokásai, esztétikai nézetei szerint, jórészt Aiszóposzból, Phaedrusból és a Kelet gazdag mesekincstárából merítette, de Boccaccio, Tasso, Machiavelli művei is forrásként szolgáltak számára. Meséinek népszerűségét mégis leginkább az adja, hogy nyersanyagát páratlan frissességgel, élénk színekkel és találó vonásokkal közvetítette korabeli hallgatóságának.

A gyakran párbeszédes formában megírt fabulák állatszereplői általában saját természetüknek megfelelően viselkednek, ám ezek rendre megfeleltethetőek emberi tulajdonságoknak, viselkedésmódoknak is, a művek az emberi gyarlóságokat, a korabeli társadalom erkölcseit bírálják. La Fontaine fabulái az emberi viszonyokat ábrázolják, a társadalom kérdéseiben, sőt az aktuálpolitikai eseményekben foglalnak állást – látszólag – burkoltan, ám az utalásokat és a tanulságokba kódolt véleményt nem olyan nehéz meghallanunk. Már csak azért sem, mert a szerző a mesék lekerekítéseként e tanulságokat, erkölcsi nézeteket össze is foglalja néhány sorban, véletlenül se tévedjünk el az állati-emberi világ – irigy, önző, kevély, furfangos stb. – útvesztőiben. A költői igazságszolgáltatás katartikus élményt nyújthat az olvasók számára, így, ha már a világ maga igazságtalan, legalább a művészetben legyen minden rendben.

A fabulák 12 könyvben jelentek meg, az első hatot 1668-ban az ifjú trónörökösnek ajánlotta, a kor irodalmának egyik alapvető vonása, a tanító szándék már az előszóban kifejezést kapott: „És mind hozzánk, nekünk szól s úgy beszél minden állat, / hogy szavuk minden ember tanulságára válhat.” Ezekben a könyvekben találhatók olyan jól ismert mesék mint A tücsök és a hangya, A holló és a róka, A két öszvér vagy A városi meg a mezei patkány. A második hat könyvet Madame de Montespan-nak, XIV. Lajos hivatalos kegyencnőjének címezte a szerző „lelkes hálája” jeleként, s ezek a mesék már kevésbé a gyermekeknek, sokkal inkább a felnőtt olvasóknak szólnak. Ezekben az állatok világa mellett több az elvontabb, általánosabb fogalmakkal, allegorikus alakokkal működtetett mese, mint például A halál és a haldokló, A nők és a titok, Egy bolond és egy bölcs, ahogy ez már a címeikből is kitűnik.

Jelen hasonmás kiadás e 12 könyv beosztását követi; a Vikár Béla, Kozma Andor és Zempléni Árpád fordítótrió munkájaként megjelentetett kötet 1926-ban először adja közre magyar nyelven La Fontaine összes meséit. Ám a La Fontaine művei iránti hazai érdeklődés azért jóval korábbi ennél. A francia szerző első magyarítója Péczeli József református lelkész, költő, műfordító volt, 1788-ban kiadott Haszonnal mulattató mesék... című gyűjteményében La Fontaine-átdolgozások is találhatók már. A mesékből különböző válogatáskötetek már a 19. század folyamán napvilágot láttak, a legelső és legjelentősebb ezek közül a Heckenast Gusztáv képes kiadásai sorozatában jelent meg 1857-ben, Lovász Imre fordításait „franczia után ujra szerkesztette” Czuczor Gergely, e munka remek illusztrációnak is köszönhetően több kiadást is megért. A morális dilemmákat megjelenítő rövid mesék a 19-20. század fordulóján kiválóan megfeleltek oktatási céloknak is, ezt mutatja például Pálóczy Lipót tárgyi, nyelvtani magyarázatokkal és szótárral kiegészített 1877-es kiadványa vagy Gross Leopoldina magyarázatokkal, írásbeli feladatokkal ellátott válogatása 1903-ból, mindkettő reáliskolák felsőbb osztályai számára készült a francia nyelv elsajátításának elősegítésére, ezért a szövegek eredeti nyelven olvashatók.

Talán Gustav Doré 1867-es „bicentenáriumi” illusztrációinak hatására, amelyek kimozdították La Fontaine meséit az erkölcsi tanulság „lelki” fogságából, és utat nyitottak a verses szövegek esztétikai szempontú ízlelgetéséhez, értelmezéséhez is, a 20. század első felének magyar költői is műfordítói, szépirodalmi kihívást találhattak a francia állatmesékben, Jakab Ödön és jelen kiadás fordítótriásza mellett Kosztolányi hét mese fordítását, köztük A holló meg a róka, A kocsi és a légy jól ismert darabjait, is felvette a Modern költők első kötetébe (1921). A fabulák esztétikumát, költői erejét Radnóti Miklós emeli ki igényes, de mindössze húsz mesére szorítkozó válogatásának előszavában, mely a Franklin kiadó Kétnyelvű Remekművek sorozatában jelent meg 1943-ban. A második világháború idején az európai kultúra gyökereiben, múltjában emberi kapaszkodókat, a klasszikus formákban vigaszt kereső magyar költő La Fontaine-ben is a költőt és a formaművészt látja meg: „Mert csodálatos költő. Öntudatos és merész. A hogyanra büszke, a mit semmiség. [...] La Fontaine pontosan tudta, hogy a formát adás a lényeg. Ő, aki Aesopustól, Phaedrustól s még tíz mástól kölcsönöz, megírja a Pávatollakkal ékeskedő szajkó-t a tolvaj írókról és a Pásztor és az oroszlán bevezető sorait, mert tudja, hogy az »itt-ott egyes vonás, ha mégis az enyém«, a költői művészet lényege.”

A teljesség és hosszú évek kitartó munkájának megérdemelt babérjai azonban jelen kiadás alkotóit, Vikár Bélát és fordítótársait illetik. A kötetet Haranghy Jenő illusztrációi teszik még teljesebbé, aki érzékletes, nem egyszer humort sem nélkülöző rajzokkal kelti életre La Fontaine példázatos, szemléltető, ugyanakkor elegánsan könnyed stílusban, megbocsájtó, távolságtartó mosollyal ábrázolt példázatos történeteinek, alakjainak emberi, állati természetét. És amint a két világháború közötti kiadványt szöveg és kép kettőse teszi teljessé, úgy az állatmesék is két részből állnak, ahogy La Fontaine jellemzi saját műveit, a „test: a mese; a lélek: az erkölcsi tanulság.”

*

Az Országos Széchényi Könyvtár Kiadói műhelye e kötettel tiszteleg a magyar mesevilág szerves részévé vált mesék és szerzőjük előtt, s indít útjára olyan népszerű fakszimile sorozatot, mely újra kézzelfoghatóvá kíván tenni ma már kevéssé hozzáférhető egykori klasszikusokat, sikerszerzőket vagy éppen ritka kiadványokat.