A nemzeti könyvtár 2017. november 23-án és 24-én rendezi meg hagyományos tudományos konferenciáját, az Arany János-bicentenáriumhoz és a könyvtár alapításának 215. évfordulójához kapcsolódva.
A nemzeti könyvtár 2017. november 23-án és 24-én rendezi meg hagyományos tudományos konferenciáját, az Arany János-bicentenáriumhoz és a könyvtár alapításának 215. évfordulójához kapcsolódva.
A tudományos ülésszak felkért plenáris előadói:
Dávidházi Péter, Szörényi László és Praznovszky Mihály irodalomtörténészek, valamint Miskolczy Ambrus történész.
Előadásaik mellett a könyvtár kutatói és szakemberei mutatják be az évfordulókhoz kapcsolódó kutatási eredményeiket.
November 23-án, csütörtökön, 9.30-tól 16 óráig Arany János életművéről, kortársaihoz fűződő kapcsolatáról, kultuszáról, a színházi, zenei és képzőművészeti életben is érzékelhető hatásáról hallhat a közönség, november 24-én; pénteken délelőtt 9.30-tól 12 óráig a könyvtáralapító gróf Széchényi Ferenc kortársaihoz való viszonya, mecénási működése és gyűjteményei különböző szempontú vizsgálatai kerülnek az előadások középpontjába.
PROGRAM
November 23.
9.00 – 9.10 Boka László tudományos igazgató köszöntője
I. szekció (elnök: Boka László)
II. szekció (elnök: Rózsafalvi Zsuzsanna)
November 24.
9.00–9.10 Dede Franciska tudományos titkár köszöntője
III. szekció (elnök: Deák Eszter)
11.50–12.00 Boka László tudományos igazgató zárszava
Az esemény szórólapja [3]
Az esemény a Facebookon [4]
Az Arany 200 – OSZK 2015 rendezvény további eseményei [5]
Hivatkozások:
[1] http://193.6.201.226/sites/default/files/tudomanyos-ules-h.jpg
[2] http://nemzetikonyvtar.blog.hu/tags/ulesszak2017
[3] http://193.6.201.226/sites/default/files/oszk-tudomanyos-konferencia-2017.pdf
[4] https://www.facebook.com/events/1587081181350655/
[5] http://www.oszk.hu/hirek/arany-200-oszk-215
[6] http://193.6.201.226/category/foszotar-es-pozicionalo/hirek
[7] http://193.6.201.226/category/foszotar-es-pozicionalo/rendezvenyek