Az OSZK és a Szent István Társulat közös időszaki kiállítása eredeti műtárgyak, korabeli dokumentumok, fényképek, könyvek, valamint interaktív elemek segítségével nyújt bepillantást a hazai katolicizmus egyik legfontosabb – és nemzeti szinten is jelentős szerepet játszó – kulturális intézményének történetébe.
„…ki most tétlenségben marad, nincs jövője”
175 éves a Szent István Társulat
Az 1848-ban létrejött Szent István Társulat [2] unikális szervezet, a katolikus közművelődést szolgáló egyházi társulat és Magyarország legrégebbi folyamatosan működő könyvkiadója egyszerre.
[3]Hosszú és fordulatos története során az értelmiség és a széles olvasóközönség igényeit egyaránt igyekezett kielégíteni, termékpalettája ezért mindig is rendkívül változatos volt: többek között tudományos kiadványok, szakmai folyóiratok, reprezentatív díszalbumok, a katolikus népiskolák, gimnáziumok, felsőoktatási intézmények használatára szánt tankönyvek, családi lapok, ismeretterjesztő munkák, szórakoztató kiadványok, regények, versek, ifjúsági és gyermekirodalom szerepelt a kínálatban.
A társulat komoly munkát végzett a katolikus társadalomszervezésben, a könyvkiadás terén elért eredményeit pedig száz esztendővel ezelőtt, 1923-ban XI. Piusz pápa az Apostoli Szentszék könyvkiadója kitüntető cím adományozásával ismerte el.
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Szent István Társulat közös időszaki kiállítása eredeti műtárgyak, korabeli dokumentumok, fényképek, könyvek, valamint interaktív elemek segítségével nyújt bepillantást a hazai katolicizmus egyik legfontosabb – és nemzeti szinten is jelentős szerepet játszó – kulturális intézményének történetébe.
A tárlat kiemelten érdekes lehet a könyvbarátok és a művelődéstörténet iránt érdeklődők, illetve a teljes hazai katolikus közösség számára.
Az időszaki kiállítás 2023. november 13-tól 2024. január 31-ig
10 és 18 óra között látogatható a könyvtári nyitvatartási napokon
(pénztárzárás: kedd–csütörtök 17 óra, péntek–szombat 18 óra).
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink számára az alábbi jegyárak érvényesek:
Olvasójeggyel rendelkező látogatóink ingyenesen tekinthetik meg a tárlatot.
A kiállítás kurátorai (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport):
Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
Belsőépítész: Gazdag Mária (Lulla Interiors)
Grafika: Takács Tamás
Kivitelezés: KIÁLL Kiállítás Tervező és Kivitelező Kft.
Dede Franciska kurátor meghívója (videó) [18]
„…ki most tétlenségben marad, nincs jövője”. 175 éves a Szent István Társulat – 1. rész, [19]2. rész, [20] 3. rész, [21] 4. rész, [22] 5. rész, [23] 6. rész, [24] 7. rész [25], 8. rész, [26] 9. rész, [27] 10. rész, [28] 11. rész [29]
Kapcsolódó tartalmaink:
Kiállításmegnyitó – 175 éves a Szent István Társulat [30]
Meghívó [31]
Rózsa Dávid főigazgató köszöntő beszéde [32]
A Szent István Társulat 175 éve – tudományos konferencia [33]
A konferencia programfüzete [34]
A Szent István Társulat 175 éve – konferenciabeszámoló [35]
Hivatkozások:
[1] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_Lewalt-Jezierski-Zoltan_05.jpg
[2] https://szentistvantarsulat.hu/rolunk/
[3] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-logo-1.jpg
[4] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_2.jpg
[5] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_3.jpg
[6] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_1.jpg
[7] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_4.jpg
[8] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_5.jpg
[9] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_Lewalt-Jezierski-Zoltan_14.jpg
[10] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_Lewalt-Jezierski-Zoltan_18.jpg
[11] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_ViskyAkos__06.jpg
[12] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_ViskyAkos__04.jpg
[13] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_Lewalt-Jezierski-Zoltan_04.jpg
[14] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_Lewalt-Jezierski-Zoltan_25.jpg
[15] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_TothPeter_01.jpg
[16] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_Lewalt-Jezierski-Zoltan_30.jpg
[17] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_Lewalt-Jezierski-Zoltan_15.jpg
[18] https://www.youtube.com/watch?v=rv7vN13SSzI
[19] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2023/12/14/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_1_resz
[20] http://nemzetikonyvtar.blog.hu/2023/12/15/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_masodik_resz
[21] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2023/12/19/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_harmadik_resz
[22] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2023/12/20/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_4_resz
[23] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2024/01/09/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_5_resz
[24] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2024/01/09/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_6_resz
[25] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2024/01/10/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_7_resz
[26] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2024/01/15/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_8_resz
[27] http://nemzetikonyvtar.blog.hu/2024/01/16/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_9_resz
[28] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2024/01/22/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_10_resz
[29] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2024/01/23/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje_175_eves_a_szent_istvan_tarsulat_11_resz
[30] https://oszk.hu/rendezvenyek/kiallitasmegnyito-175-eves-szent-istvan-tarsulat
[31] http://193.6.201.226/sites/default/files/SZIT-kiallitas_231113_nyitokep.jpg
[32] https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2023/11/22/_ki_most_tetlensegben_marad_nincs_jovoje
[33] https://www.oszk.hu/hirek/szent-istvan-tarsulat-175-eve
[34] http://193.6.201.226/sites/default/files/Szt_Istvan_Tarsulat_175_eve_OSZK-2023.pdf
[35] https://oszk.hu/hirek/szent-istvan-tarsulat-175-eve-konferencia
[36] http://193.6.201.226/category/foszotar-es-pozicionalo/kiallitas-archivum-2016