Az Eltiporva. A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár című kiállítás záró rendezvénye szeptember 30-án, kedden 15 órakor kezdődik.
A Budai Várban 2014. szeptember 19-21. között Édes Napok Budapest Csokoládé- és Édességfesztivál nevű rendezvényt tartanak.
Körséták a pincétől padlásig – Magyar Asszonyok Könyvtára – Hogyan mosható a papír? – Suli a város felett: tanárok éjszakája – Októberben is gazdag programokkal várjuk
Szombaton kedvezőbb áron lehet beiratkozni, a könyvesbolt e napon kedvezményesen megvásárolható könyvekkel és hosszabb nyitva tartással várja látogatóit.
A Magyar Elektronikus Könyvtár fennállásának 20. és az Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis elindulásának 10., valamint a projekt OSZK-ba kerülésének 15. évfordulója alkalmából készítünk egy weboldalt. Ehhez kérjük most a MEK-et használók részvételét.
Szeptember 20-án és november 8-án a Három királyfi, három királylány mozgalom családi napot tart a nemzeti könyvtárban.
Baráti látogatásra érkezett könyvtárunkba Anba Ermia kopt keresztény püspök, a kairói Kopt Ortodox Kulturális Központ igazgatója. A püspököt Tüske László főigazgató úr fogadta és vezette körbe a nemzeti könyvtár épületében.
Az OSZK Színháztörténeti Tára különleges kiállítászáró programja, a Tolnay Klári kiállítás finisszázsa 2014. szeptember 17-én lesz a nemzeti könyvtárban.
Az OSZK irodalmi és kultúrtörténeti programsorozata negyedik évadához érkezett, melynek címe Válság és újítás. Azok a tízes évek… A szeptember 18-i első alkalommal az érdeklődők könnyűzenét hallhatnak az 1910-es évekből és egy különleges kiállítást is megtekinthetnek. Gyáni Gábor felidézi a korabeli Bécs és Budapest világát, Saly Noémi pedig a kávéházak irodalmi, politikai szerepéről tart előadást.