Május 17-én a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz kollégánk, Szőts Zoltán Oszkár kötetének beszélgetéssel egybe kötött bemutatója.
A szultán ajándéka. Négy corvina a Szeráj könyvtárából kiállítás záró rendezvényén a tárlókból kivéve mutatjuk be a corvinákat.
A 20. század kezdetén, Erkel Ferenc hagyatékának megvásárlása nyomán vetődött fel, hogy a zenei dokumentumokat – a korábbi gyakorlattól eltérően – külön csoportként kellene nyilvántartani, míg végül 1924 májusában létrejött az OSZK-n belül az önálló Zeneműtár.
Az Oral History Archívum munkatársa: Ungváry Krisztián, történész az egyike a tizenkét kitüntetett kutatónak
A Holokauszt Emlékév keretében kiállítás nyílik 2014. május 28-án 17 órakor az Országos Széchényi Könyvtárban, amely az 1944-es könyvbetiltásokat, a könyvmegsemmisítést, valamint a könyvtár Kézirattára akkori vezetőjének, Halász Gábornak az életművét és tragikus sorsát mutatja be.
A szultán ajándéka. Négy corvina a Szeráj könyvtárából című kiállításunkat meghosszabbítottuk.
Kedves Látogatóink! Az OSZK 2014. május 1-jén, 2-án és 3-án zárva tart. Várjuk Önöket 2014. május 6-án, kedden reggel 9 órától.
Az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszéke 2014. május 8-án és -9-én tudományos konferenciát szervez az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából, melyen az OSZK két munkatársa is előad.
2014. április 24-én 17 órakor kezdődik az OSZK és a Magyar Régizenei Társaság Szent György-napi rendezvénye.
Kedves Látogatóink!
Az Országos Széchényi Könyvtár 2014. április 19-én zárva tart. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk, várjuk Önöket április 22-én reggel 9 órától!