Megjelent a kézikönyv pótlásokat és javításokat tartalmazó záró kötete.
A kétszáz éve született neves drámaíróra, színpadi rendezőre, a Nemzeti Színház egykori direktorára emlékezve jelenteti meg az OSZK a szerző négy színművét tartalmazó kötetet.
A neves drámaíró, színpadi rendező, a Nemzeti Színház egykori direktora emlékének, kultuszának méltó ápolására szülővárosában, Nagyváradon egy teljes színházi évadot szenteltek. Az OSZK az egyik kezdeményezője, illetve kiemelt partnere volt az ünnepségsorozatnak.
„Kihívott magyar végzet” címmel nyílik 2014. március 13-án 17 órakor a két világháború közötti magyar népi radikalizmus nagy formátumú személyiségét: Kovács Imrét bemutató kiállításunk.
Kedves Látogatóink! Az Országos Széchényi Könyvtár 2014. március 15-én – a többi könyvtárhoz hasonlóan – zárva tart. Nemzeti ünnepünkről honlapunkon és közösségi oldalainkon emlékezünk meg.
A Bibliotheca Scientiae et Artis sorozat most megjelent ötödik kötetében olvasható tanulmányok elsősorban régi könyvekkel és kéziratokkal foglalkoznak, s ezen belül arra fókuszálnak, hogy egy-egy forrásnak hány interpretációja lehetett akár a saját korában, akár később. E gazdag témával szoros kapcsolatban vonul végig a köteten egy másik gondolat, a latin és a magyar nyelv szerepe a régi magyar irodalomban, és e két nyelv egymáshoz való viszonya.
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem március 18–20-án „Hagyományválasztás, hagyományformálás: illusztrált szövegek a késő antikvitástól a romanika felé vezető úton” címmel nemzetközi, interdiszciplináris szimpóziumot rendez.
A magyar térképkultúra színvonalának emelését és az igényesen kivitelezett térképek térhódítának segítését célzó pályázat idei eredményhirdetése március 21-én lesz az OSZK-ban.
Március 6-án hosszabb-rövidebb időre korlátozott lesz a gyalogosforgalom.
A nemzeti könyvtár örömmel fogadja azokat a diákokat, akik az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges ötven óra közösségi szolgálatot intézményünkben kívánják teljesíteni.