Január 23-án, irodalmi és kultúrtörténeti rendezvényünkön ezúttal Kölcsey Ferenc személye, életműve, és azon belül is a Hymnus kerül előtérbe.
2014. január 22-én 15.30 órakor nyílik meg az OSZK-ban a Filmgyári capriccio II. – Színészek és színésznők című kiállítás.
Letölthető ingyenes mobilalkalmazásunk ANDROID rendszerű eszközökre. Segítségével könnyebben és kényelmesebben érhetők el mobilhonlapunk szolgáltatásai, így katalógusunk is, melyen keresztül – akár könyvtárunkba érkezése előtt is – felkérhet raktári könyveket.
Intézményünk Tudományos Ülésszakát, melynek központi tematikája a tér és a hely irodalmi és társművészetekbeli reprezentációja, illetve jelentésviszonyai, 2014. január 27-én hétfőn rendezzük meg.
Kárpátaljai irodalmi, művelődéstörténeti és turisztikai kalandozásra hívjuk kedves vendégeinket a két, műfajilag eltérő, de témájában kapcsolódó könyv bemutatójára 2014. január 15-ére.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
Az ajándékbolt technikai okok miatt átmenetileg zárva tart.
November 25-én és 26-án a visegrádi országok könyvtári szakembereinek részvételével zajlott az OSZK-ban az „Accessing Digital Content: Mass Digitisation, E Legal Deposit, Copyright Matters – Experiences in National Libraries” című nemzetközi konferencia.
Kedvezményes könyvvásár az OSZK kiadványaiból december 21-ig. Válasszon karácsonyi ajándékot, ajándékkiegészítőt az OSZK-ban kapható könyvek, albumok, képeslapok, naptárak, könyvjelzők, ajándéktárgyak közül!
Hogyan leveleztek egymással a kurucok a harcmezőn? Milyen titkosírást használt Mátyás király és Beatrix, Kossuth Lajos vagy a szabadkőművesek? Mit kódoltak a szerelemről a Kálmáncsehi-breviárium lapjaira?
Előadásokkal, csak ezen a napon látható kiállításokkal, valamint a Pepita Playback Társulat improvizációs karácsonyi műsorával várjuk Önöket december 19-én az OSZK-ban.