Az előadások, kiállítások, raktár- és épületséták, valamint családi programok iránt nagy volt az érdeklődés.
2026. március 15-én ismét megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt az Országos Széchényi Könyvtár. A nemzeti ünnep alkalmából megrendezett egész napos nyílt napon 10 és 17 óra között gazdag programkínálat várta a látogatókat a Budavári Palota F épületében. Az előadások, kiállítások, raktár- és épületséták, valamint családi programok iránt nagy volt az érdeklődés: a tavalyi, közel 3000 fős látogatószámot is meghaladva összesen 3351 vendéget üdvözölhetett a nemzeti könyvtár.
A programok egyik kiemelkedő eseménye volt az 560 éves ritkaság – Gutenberg nyomában, avagy hogyan lesz szenzáció egy könyvkötésből? című előadás, amelyen Varga Bernadett osztályvezető, tudományos kutató mutatta be a közelmúltban felfedezett, mintegy 560 éves töredéket, amely a könyvnyomtatás hajnalának különleges emléke. Az előadás rávilágított arra, hogy az évszázados könyvek pergamenkötései olykor még az általuk őrzött köteteknél is nagyobb kincseket rejthetnek: egy XVI. századi nyomtatvány kötéséről derült ki, hogy az a 36 soros Biblia egyik igen ritka töredéke, amely az egyik legrégibb ősnyomtatványhoz kapcsolódik.
Az irodalmi programok között szerepelt Sudár Annamária, az OSZK irodalmi szerkesztőjének előadása „Isteni Sandrim!” – „Te, aranyok Aranya!” – Vetített képes előadás Petőfi és Arany levelezéséről címmel. A bemutató Petőfi Sándor és Arany János legendás barátságát idézte fel leveleik és verseik részletein keresztül. A közönség megismerhette, miként játszott szerepet a Toldi kézirata a két költő megismerkedésében, felidézték első találkozásuk tíz napjának eseményeit, és szó esett arról is, miként reagált Petőfi Arany művészi kételyeire. A levelezésben szereplő költemények közül elhangzott többek között Petőfi Arany Jánoshoz és Arany Lacinak című verse, valamint Arany Toldi estéjének részlete is.
A nemzeti ünnephez kapcsolódó irodalomtörténeti kérdéseket járta körül Dede Franciska művelődéstörténész, az OSZK munkatársának előadása A Nemzeti dal és történetei – vetített képes előadás címmel. A bemutató Petőfi Sándor ikonikus költeményének keletkezését, március 15-ei szerepét és utóéletét vizsgálta: szó esett arról, mikor született a vers, valamint arról is, hogy milyen hatást gyakorolt későbbi irodalmi alkotásokra.
A látogatók a Vershaza című kiállítást kurátori tárlatvezetéssel is megismerhették. A tárlat a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal kéziratait – nemesmásolatok formájában – mutatja be, valamint a művek befogadástörténetébe, megzenésítéseibe és fordításaiba is betekintést enged.
Nagy érdeklődés kísérte a raktársétát és periodikabemutatót is, amelynek során a látogatók a nemzeti könyvtár toronyraktáraiban járhattak, majd megismerkedhettek a Periodikafeldolgozó Osztály munkájával. A bemutató a szabadságharc korának sajtójába is betekintést adott: többek között megtekinthető volt a Kossuth Hirlapja, a Táncsics-féle Munkások Ujsága, valamint a radikális fiatalok Marczius Tizenötödike című lapja. A program Jókai Mór lapalapító és szerkesztői tevékenységét is felidézte az Életképek, a Vasárnapi Ujság, Az Üstökös és A Hon példányain keresztül.
Az érdeklődők könyvtári épületsétákon is részt vehettek, amelyek során a Budavári Palota F épületében működő intézmény történetével, gyűjteményeivel és olvasói tereivel ismerkedhettek meg. A program különlegessége volt, hogy az angol nyelvű vezetés mellett most először spanyol és olasz nyelvű épületsétákat is tartottak a turisták számára.
A nyílt nap alkalmából ingyenesen volt látogatható a már csak néhány napig nyitva tartó „Írom vers, ahogy jön” – Szerkezeti játékok, konstrukciók. Konstrukciós játékok, szerkezetek című időszaki kiállítás is, amely Féner Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész 2015 és 2025 közötti alkotói időszakából mutatott be válogatást a könyvtár VII. szintjén.
A látogatók játékos és interaktív programokon is részt vehettek. Az időutazó kézirat című szabadulószobában egy különleges történet keretében Jókai Mór A jövő század regénye című művének kéziratát kellett „visszajuttatni az időbe”, hogy az író leadhassa a folytatást A Hon olvasói számára.
A gyermekeket és a családokat a kézművesasztalnál kokárdalegyező-készítéssel várták, míg a Homoludens.hu egyesület egész napos játszóháza könyvekhez kapcsolódó társasjátékokkal, szó- és betűjátékokkal, nagy méretű fajátékokkal, mágnestáblás irodalmi párosítóval és március 15-i kérdéseket tartalmazó óriás szerencsekerékkvízzel szórakoztatta a közönséget az V. emelet déli folyosóján.
A látogatók a VI. emeleti Alapítók terén megrendezett „Vegye-vigye! könyvturkálóban” régebbi kiadványok és könyvek között böngészhettek, ahol a kínálat darabjai 300 forintos áron voltak megvásárolhatók. A könyvtár könyves- és ajándékboltja szintén tavaszi akciókkal várta az érdeklődőket.
Kapcsolódó tartalom:
Ünnepeljen velünk! – Nyílt nap március 15-én [14]
Links:
[1] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_01.jpg
[2] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_13.jpg
[3] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_20.jpg
[4] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_14.jpg
[5] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_04.jpg
[6] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_23.jpg
[7] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_19.jpg
[8] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_08.jpg
[9] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_10.jpg
[10] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_05.jpg
[11] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_24.jpg
[12] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_16.jpg
[13] http://193.6.201.226/sites/default/files/Nyilt-nap-az-OSZK-ban_260315_06.jpg
[14] https://oszk.hu/rendezvenyek/unnepeljen-velunk-nyilt-nap-marcius-15-en_2026
[15] http://193.6.201.226/en/category/foszotar-es-pozicionalo/hirek
[16] http://193.6.201.226/en/category/foszotar-es-pozicionalo/hirek-cimlapon